Alexis Right naplója
Alexis Right nem teljesen titkos naplója. Csak saját felelősségre!
2010. Február 27. 23:06
2010. Feb. 27, szombat 23:06
Azt hiszem ez az idei első bejegyzésem. Már elég régen nem fogtam a kezembe "tollat" és nem véstem le ide a dolgokat. Nézzük csak, miért is..? Ja igen. Semmi kedvem nem volt írni. Most viszont kénytelen kelletlen muszáj leszek, hisz Maya már megint túllőtt a célon. Komolyan, el sem tudom képzelni mi járt a fejében. Az eddig is nyilvánvaló volt számomra, hogy nem teljesen komplett, na de ez! Sok mindent gondoltam róla, de ezt nem. Igaz, eléggé becsiccsentetett, de akkor is. Na jó, elárulom, hogy mi is történt pontosan. Éppen Haven 18. szülinapi buliját tartottuk meg, mi voltunk a szervezők, Haven legjobb barátai lévén. Nos, mivel elérte a 18-at, úgy gondoltuk ideje komolyabbra venni a figurát, elvégre felnőtté vált az Istenért! (Igaz, a legális piálási jogát még nem szerezte meg...) Tehát komolyan csináltuk, nem úgy ahogyan általában. Az általában azt jelenti, hogy no pia, no pasik, no hangulat; csak ajándékok, maximum egy pohárka pezsgő, hisz senki nem az az alkoholista fajta. Nos, úgy látszik Maya ma az lett, mert rendesen felöntött a garatra! Triplavodka fantáziát kért csavarral, ami keverői múltam legnagyobb és legütősebb, plusz egyetlen száma. Brutális volt. Nem elég, hogy belemászott az osztály legnagyobb emósának a szájába, aki történetesen Haven pasija,de még lenyomott egy nagyon durva karaoket is. Szegény még nemigen piált, lévén, hogy nővére, alias ikertestvére nem más, mint az én visszahúzódó, ám annál nagyszájúbb személyem. Miután sikerült elrángatnom David karmai közül (mert Haven választottja, nem hogy meglepődött, vagy tiltakozott volna, inkább kihasználta szerencsétlen húgom helyzeté, amiért még csúnyán meg fog fizetni...) gyorsan berángattam a kocsinkba, s mivel tökéletesen józan voltam, hazavezettem. Az úton felhívtam Havent, s próbáltam rávenni arra, hogy ne végezzen mészárlást a saját szülinapi buliján, amin bizonyára végezne eddigi nagy szerelmével. Haven nem sírt, nem az ő stílusa, de szörnyen szomorú hangja volt, amit dühvel próbált leplezni, megjegyzem nem sok sikerrel. Ezerszer bocsánatot kértem tőle Maya nevében, s tudattam vele: ha húgom nem lett volna önkívületen kívül, soha ebben a büdös életben nem tette volna ezt. Az ezt-be pedig beletartozik a csőrözés, az ivászat és legjobb barátnője nyilvános megalázása is. Persze Haven nem haragudott, tudta, hogy megbízhat Mayában, csak ő nagyon sokat ivott. Ráadásul először ivott életében, legalábbis ekkora dózisban. S bár tudom, hogy nem tehet róla, én akkor is csalódtam benne egy nagyon pirinyót. Nem baj, majd kiheverjük... Nos ez az oka a jelentkezésemnek. Ahogy látom alakulni a dolgokat, ez mostanában gyakran elő fog fordulni...
Powered by B13 Blog | Design By Newconcept (DBN) | Sitebuilder 24
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): Alexisblog
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): Alexisblog